Megígértem, hogy ezzel a poszttal nyitok, hát íme. Gondolkodtam rajta, hogy a "Miért érdemes NASCAR-t nézni?" címet adjam-e neki, de aztán beláttam, hogy ez úgyis mindenkinek szubjektív, és mindenkinek mást jelent. Valamennyire mégis azt hiszem, hogy azok a dolgok, amikért nekem tetszik, sok más embernek is fontosak. Ezek jönnek hajtás után.
Először 1999 körül kerültem kapcsolatba a NASCAR-ral – egy valvoline-os promóciós magazin rövid írása kapcsán, ami a sorozat történelmének kezdeteiről, a Daytona Beach tükörsima és kemény homokján rendezett első versenyekről szólt. A cég akkoriban Mark Martin szponzora volt. Később ebben a könyvben olvastam még róla, de a lényeg az, hogy azt hittem, hogy ezek a versenyek csak arról szólnak, hogy padlógázzal mennek körbe-körbe, néha nagyokat ütköznek és az egész verseny nagyon kaotikus. Nem láttam benne se nehézséget, se kihívást. Persze ekkoriban még nem volt Wikipedia és YouTube, hogy megváltoztassa a nézőpontomat.
Meglepő lehet, de a dolog egészen nem sokkal az idei watkins gleni futam utánig alig változott. Ekkor, augusztus 13-án valaki belinkelte ennek a futamnak az "állati" befutóját Facebookra, és azt hiszem itt kezdődött a dolog. A YouTube ezek után kedvesen beajánlotta nekem a Speed TV-n futó top 10-eket a NASCAR világából (legnagyobb bukások, legszorosabb befutók, stb.), és innen már ment minden magától. Sok-sok ismerkedés a szabályokkal és a sorozattal Wikin, versenyek YouTube-on, a NASCAR Racing 2003 képletes leporolása és az év utolsó két futamát már többé-kevésbé élőben néztem végig (streamen). Hogy kinek drukkolok, arról később.
Azt hiszem, hogy az érdeklődés együtt nőtt az ismeretanyaggal - az a banális felismerés mindenesetre sokat segített, hogy bár a legtöbb versenyen gyakorlatilag összesen két kanyar van egy körön egy oválpályán (néha három, néha négy, sőt van olyan "kanyar", ami nem kanyar, erről is később), az a két kanyar vezetéstechnikailag mégiscsak kihívás egy versenyzőnek, mivel padlógázon a kocsik többnyire nem tapadnának beléjük stabilan. Ezek a versenyzők is lassítanak ilyenkor, és ők is komolyan küzdenek az alul- vagy túlkormányzottság ellen a jó kezelhetőségért. Innentől kezdve ez nem könnyebb, mint egy épített pálya (road course) 7-12 kanyarja, maximum más. Erről is később. :) Még sorolhatnám a különböző szabályozásbeli eltéréseket, amik érdekes és sajátos taktikákat eredményeznek, de kezd elnyúlni a bejegyzés, mint a rétestészta, úgyhogy rátérek a lényegre.
Én alapvetően 1996 óta Forma-1-drukker vagyok. Az aztán végképp rengeteg szempontból érdekelt és érdekel, és nagyon kevésszer csalódtam benne. 2012-ben viszont az egyik személyes problémám az F1-el kapcsolatban a végletekig kiéleződött, és most jön a lényeg: a Forma-1-ben nagyon kis esélyed van olyan technikát és csapatot szerezni, ami elég jó a bajnoki címhez. Hiába vagy top pilóta, nehéz bekerülni a legjobb csapatokba, és még nehezebb egy középszerű csapatból top csapatot csinálni. Ez nagyon kicsit múlik csak rajtad, kicsi az esélye, hogy megkapod a lehetőséget, és úgy érzem, hogy a dolog valahol nem igazságos a pilótákra nézve. Nem titok, Alonso 2012-es teljesítménye kápráztatott el, és az frusztrált, hogy ennek ellenére egyre csak távolabb került a vb-címtől az ősz nagyrészében, mert nem volt meg a megfelelő technikája. Azt hiszem végső soron az fogott meg a NASCAR-ban, hogy (1) több a top csapat, ezért egy versenyzőnek nagyobb az esélye győztes technikát és csapatot szerezni, (2) a kiegyenlített mezőnyt megcélzó szabályrendszer miatt kevésbé merev az erősorrend, és egy versenyzőnek nagyobb esélye van felépíteni egy nyerő csapatot. Egy szó, mint száz, igazságosabb. Erre utaltam a bevezetőben, szerintem a minél nagyobb esélyegyenlőség sok embernek fontos. Számomra ezt a NASCAR jobban megtestesíti, mint a Forma-1. (Amit ettől függetlenül ugyanúgy tovább fogok nézni, elvégre a világ nem fekete-fehér, és az F1-ben is van egy csomó pozitív dolog számomra.) Mindenesetre így történhetett meg az, hogy ugyanabban az évben, amikor Alonso emberfeletti teljesítménye ellenére sem lett világbajnok az F1-ben, a NASCAR-ban kupagyőzelemmé érett egy Brad Keselowski nevű tehetség mindössze hároméves csapatépítő munkája.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kiskoji 2012.12.20. 09:26:14
convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2012.12.20. 10:21:27
Montoya is asszem tudna mesélni a nascar nehézségeiről. Vagy pl. Raikönnen és Franchitti is...
Am én is kedvelem az f1et, szal én is az a fajta vagyok akinél több versenysorozat is jól megfér egymás mellett :) Sőt engem pl. még a DTM és a motoGP is érdekel, szal mindenre nyitott vagyok ami jó :)