Legfeljebb ennyit lehetett biztosan állítani a tennessee-i félmérföldes ovál kanyarjainak dőlésszögéről 2007-ig. A pálya egy 1969-es újraaszfaltozást követően hosszú évtizedekig azzal kérkedett, hogy ott találhatóak a NASCAR-versenypályák legmeredekebb kanyarjai, de egy bizonyos Ryan Newman nem hitt nekik...

Nem csoda. Úgyhogy egyszer úgy döntött, hogy leméri magának és a csapatának, mert nagyon nem mindegy a beállítások szempontjából, és már a ’80-as években az a szóbeszéd járta, hogy kicsit kisebb a dőlésszögük, mint a világgá kürtölt 36 fok. Aztán amikor pár évvel később szóba került a téma egy magazin hasábjain (középtájon), a bristoliak hülyesége miatt érzett határtalan frusztrációja mellett, Newman némileg meglepődve megerősítette, hogy „mindössze” 26 fokos, konstans dőlésszöget mért. Még meglepőbb módon azt mondta, hogy a pályától nem cáfolták az eredményeket… Szóval valószínűleg igaz, ám a pálya végig 36 fokot hirdetett, tehát valamennyire azért elbizonytalaníthatta az embereket. De meredeknek biztos, hogy meredek volt.

A Bristol Motor Speedway egyébként 1961-ben nyitotta meg a kapuit, de majdnem nem ott, ahol, és majdnem másik néven. A tervezők a szomszédos Charlotte láttán szándékosan egy „intimebb”, félmérföldes ovál kialakítás mellett döntöttek. Rövid pálya, azon belül bullring. Kezdetben Bristol valóban pontosan 0,5 mérföld hosszú volt és szimmetrikus. Kanyarjai – tessék követni! – eredetileg konstans 22 fokban döntöttek voltak. Valódi karakterét azonban az 1969-es átalakításkor kapta. Nem csak a kanyarok dőlésszöge körüli mizéria miatt vált különlegessé, hanem azért is, mert ettől kezdve egy kicsit eltért a tökéletes ovál alaktól, amit jelez az is, hogy azóta 0,533 mérföld hosszú. Állítólag azért, mert egy minimális mértékben aszimmetrikussá vált, de nekem egyéb elképzelésem is van. Régen látszott, hogy egyik kanyar sem volt tökéletesen 180 fokos (most a négyet kettőnek véve), mert lehetett látni, hogy a versenyzők az ideális íven (akkor még csak egy volt, ld. később) két kanyarcsúcspontot érintenek, egyet közvetlenül a bejáratnál, egyet pedig a kijáratnál. A kettő között pedig kicsit kiengedik a kocsit (NR2003-ban lehet nosztalgiázni). Mindez arra utal, hogy a bejáratnál és a kijáratnál kicsit kisebb volt a kanyarok sugara, mint 180 fok, a kanyar nagyrészében pedig nagyobb. Mintha egy tökéletes U-betű alsó, görbe részét kicsit felnyomnád a két szárára. :D A pálya kétségtelenül ilyen volt, és 2007 óta kétségtelenül nem ilyen, de elvileg ma is 0,533 mérföldes, szóval valószínűleg nem (csak) ez magyarázza az eltérést, hanem a tényleg kicsit aszimmetrikus alak (is).

Hát ilyen volt a régi, klasszikus Bristol! Egy sávja volt a kanyarokban, az alsó, az volt az ideális ív. Nem elég, hogy a rövidsége miatt eleve pokolian nehéz volt előzni, de pont a borzasztóan korai kanyarcsúcspont még inkább megnehezítette a versenyzők dolgát. Ez aztán azt eredményezte, hogy az előzni óhajtó úriember gyakorlatilag teljesen ki volt szolgáltatva az elől haladónak, mert az könnyedén zárhatta az ívet; nagyon nehéz volt bebújni a másik mellé. Ez persze nem kicsit volt frusztráló, és sok kisebb lökés mellett majd’ minden versenyen volt egy-két jelenet. (Az elsőt nem kell magyarázni, kb. 2:00-tól, az utóbbi ugyanaz a verseny, mint amit fentebb linkeltem, a most releváns mellékelt ábra 12:04-től látható.) Hab volt a tortán, hogy az akkori betonburkolat huplisabb volt, mint a 2010 előtti Daytona, vagyis nagyon instabilak voltak a kocsik. Ez a fajta látványosság nagyon tetszett a nézőközönségnek, akiknek nem győztek helyet szorítani a lelátókon. Tíz év alatt több mint megduplázták a férőhelyek számát, de az amerikaiak még a 160 ezres létesítményt is csurig megtöltötték, Bristol volt a szezon egyik fénypontja. Akkorák lettek a lelátók, hogy a pálya maga ma valósággal eltörpül mellette. A késő nyári éjszakai futamra szóló jegy „a legnehezebben megszerezhető jegy” volt a versenynaptárban.

Ugorjunk át most már 2007-re. Ekkor már tehát betonburkolatú a pálya, amit 1992-ben kap. Ez viszont 2007-re nagyon-nagyon elkopik, és a pálya tulajdonosa, Bruton Smith (figyelem, crossover :D) elrendeli a felújítást. Még ha csak felújította volna… Állítólag a fanok észrevételeire reagáltak, amikor az új pályához 24-ről 30 fokra emelkedő progresszív dőlésszöget rendeltek, mondván, hogy ez mennyire revitalizáló hatással volt az előző években Homesteadben, vagy Las Vegas-ban, ahol több lett az egymás mellett versenyzés. Bristolban ez egy helyett nem két, hanem néha mindjárt három sávot is csinált a pályán, amit a versenyzők imádtak, ám a nézők egy cseppet sem. A teltházak a 2010-es tavaszi futamig még megmaradtak, ám azóta nagyon foghíjasak a lelátók, a bristoli nézőcsökkenés pedig kihangsúlyozta a NASCAR öt-hat éve csökkenő népszerűségét. A lökésekkel teli futamképeket felváltotta a körökön át egymás mellett autózó versenyautóké, amiből hiányzott a forró hangulat és a rendszeres viták a pályán. Ilyen volt az „új Bristol”.

Tavaly jött el a pillanat, amikor Smith megint nem bírta tovább, és – ismét a rajongói levelekre hivatkozva – úgy döntött, hogy egy „új új Bristollal” megpróbálja visszahozni a „régi Bristolt”. Eléggé félmunkát végzett… Meglehetősen pontatlanul azt nyilatkozták, hogy 2012 őszére lemarják „a felső sávot”, amit úgy kellett értelmezni, hogy legyalulják a felső sávról a beton legfelső pár centijét a kanyarokban, durván a pálya felső egyharmadában (valahogy így), hogy lehetőleg többnyire egy, néha maximum két sáv legyen. Ami azt jelentette, hogy az új Döntött kanyarok alján a dőlésszög progresszíven emelkedett, a tetején pedig már konstans volt. Egészen egyedi konstrukció, azt meg kell hagyni. Végül más hivatalosnak tekinthető NASCAR-os források arról számoltak be, hogy az új dőlésszögek 24 foktól 28 fokig terjednek. A dolog azonban az azóta eltelt két futam alapján úgy látszik nem teljesen jött be: kevesebb lett az egymás mellett autózás, ám a felső sáv vált a gyorsabbá, van hely előzni (lent) és ezért elméletben továbbra sem térnek majd vissza a régi lökések. A dolog pikantériája, hogy mégis mindkét futamon volt egy-egy eset eddig, de szerintem ebből nem lesz trend a pálya természetéből adódóan. Csak az idő a megmondhatója, hogy az „új új Bristol” mennyire nyeri el a fanok tetszését. Szerény véleményem szerint ez az új módi, hogy az előzni óhajtó úriember nincs kiszolgáltatva a másiknak, és bármikor megpróbálhatja alul, ez is izgalmas versenyt csinált a minap.