Döntött kanyar

Úgy nézett ki, hogy most már tényleg újra eljön Kyle Busch napja, de aztán megint elbaltázta. Kétszer. Úgy nézett ki, hogy Kasey Kahne ezúttal átmenti a győztes formáját edzésről versenyre, de aztán kikapott – épphogy. Úgy nézett ki, hogy Jimmie Johnson megint a „dobogón” végez, de aztán csak 6. lett. Úgy nézett ki, hogy tisztában vagyok a NASCAR legalapabb alapjaival, de aztán kiderült, hogy mégsem. Úgy nézett ki, hogy Matt Kenseth a 18. rajthelyről maximum egy top 5-ig jut, de aztán megnyerte a futamot…

Úgy nézett ki, hogy tisztában vagyok a NASCAR legalapabb alapjaival, de aztán kiderült, hogy mégsem. Hogy mi a lecke? Az, hogy még a legalaposabb felkészülés sem mindig eredményez tökéletes kimenetelt. Alig egy-két bejegyzésre, vagy témára mondhatom, hogy nem néztem utána mindennek, ami csak eszembe jutott, amióta tavaly elkezdtem követni a NASCAR-t, mégis becsúszott egy figyelmetlenség. Persze nem tragikus: az USA-ban már nyári időszámítás van, amit én nem tudtam, ezért a felvezető műsor eleje helyett a 267 körös futam 17. körében kapcsolódtam be a közvetítésbe. A nyaktörő tempó ellenére (alig 10 perce ment a futam) elég hektikusnak találtam az állapotokat: a második helyről induló Clint Bowyer épp kétkörös (!) hátrányba került, és már ekkor le volt körözve a mezőny kb. egyharmada. Olyan volt az egész, mint a Hegylakó: csak egy maradhat… Az okok is ugyanilyen valószínűtlennek tűnnek így együtt: első köztes pályás futam az új kocsival, jórészt elmaradt edzések, eső miatt zöld pálya, és a korábbi napoknál sokkal melegebb idő – ezt adjuk össze, és azt kapjuk, hogy valami pokolian túlkormányzott kocsik tömkelege próbál elevickélni a pályán, mindössze 10-12 olyan között, amelyen többé-kevésbé jól találták el a beállításokat. Már csak egy még 2007-nél is újabb, tehát még „olajosabb” aszfalt hiányzott…

A stream is fura volt: wild feedet fogtam ki, de sajnos a reklámok alatt DW-ék levették a mikrofonokat, ezért csak elmosódott beszédfoszlányaikat hallottam a motorzúgás hátterében. Ezúttal nem voltak velem a tényleg fantasztikus Budweiser Clydesdales-, GEICO-, Toyota-, és ilyen, vagy olyan NASCAR-reklámok, viszont cserébe minden egyes szünet alatt Kevin Harvick belső kameráját adták, tehát félig úgy éreztem magam, mintha az ő szemszögéből nézném végig az egész versenyt. Íme, itt van, amit láttam: az első két etapban azon kevesek egyike volt, akiknek relatíve jól eltalált kocsijuk volt. A top 10-ben autózott, és az az előnye is megvolt a követésének, hogy egyúttal folyamatosan szemmel tarthattam a kedvencemet, a 2-es kocsit, is – mivel Harvick kitartóan, ám annál eredménytelenebbül üldözte őt a futam ezen szakaszában. A negyedik etapban nyúlt mellé, ekkor úgy nézett ki, hogy nem is lesz meg a top 10, de aztán mégis behúzta…

Úgy nézett ki, hogy most már tényleg újra eljön Kyle Busch napja, de aztán megint elbaltázta. Kétszer. Már a múltkor is megírtam:

Még mindig nem érett be a feje lágya, pedig meggyőződésem, hogy az egyik legjobb pilóta a mezőnyben puszta vezetői tudásra. De mindig közbejön valami és nem elég következetes.

Phoenix-ben a Nationwide-futamon visszaesett a mezőny végére, de azt a mezőnyt még megette és nyert. Ezt a kupafutamon is megpróbálta eljátszani, amikor megpördült, de ekkor már minden esélyét elvesztette a győzelemre, mivel megrongálta a kocsiját. Eleve hátulról indult motorhiba miatt, de gyorsan megelőzött vagy huszonöt kocsit, mielőtt hibázott. Most meg boxutca-áthajtásos bünti miatt a 18. helyre zuhanva majdnem lekörözték, majd miután innen is visszajött, és egy bődületesen nagy manőverrel a 167. körben egy újraindításnál átvette a vezetést, megint elcseszte, elment alóla a pálya, és „csak” negyedik lett… Ráadásul nem csak vezetői tudásra az egyik legjobb, a beállításai is mindig jók, még a tegnapi trükkös körülmények között is azok voltak többnyire.

Úgy nézett ki, hogy Kasey Kahne ezúttal átmenti a győztes formáját edzésről versenyre, de aztán kikapott – épphogy. Kahne nyerte meg az egyetlen értékelhető szabadedzést előző nap. Még szerencse, hogy csütörtökön volt egy rendhagyó tesztnapjuk a csapatoknak, de így is hatalmas ködszurkálás volt a beállítás eltalálása a többi fenti körülménnyel együtt. Az 5-ös kocsi tavaly 4. lett a pontversenyben, Kahne kb. hat év után két egymást követő évben megmaradhatott ugyanabban a kocsiban, úgyhogy a 4. helyről rajtolhatott. Tíz kör után már az élen állt, és ott is maradt, nagyjából egészen a 75. körig. Ekkor megelőzte őt Jimmie Johnson, akivel ezután úgy tűnt, mintha összeragadtak volna, és egymást előzgetve vezették a futamot a 167. körig. Busch mellett a szintén sebességtúllépésért büntetett Hamlin zavart még be egy kicsit, de egészen úgy a 240-245. körig nem úgy nézett ki, hogy bárkinél is erősebb lap van, mint Kahne-nél. A 226. körben ugyan egy szerencsétlenül időzített boxból való kihajtás miatt visszaesett 6.-nak, de az alig pár körrel később érkező következő sárga már a negyedik helyen találta, ahonnan az újraindításnál hamar felugrott másodiknak, Matt Kenseth mögé…

Úgy nézett ki, hogy Matt Kenseth a 18. rajthelyről maximum egy top 5-ig jut, de aztán megnyerte a futamot. Mi is történt? Nos, Kenseth ugyan 7. lett a bajnokságban tavaly, de a 17-es kocsit idén már a házibuli egyetlen nőjének kegyeit elnyerő, amúgy újonc, srác vezeti. Kenseth a Joey Logano által tavaly a bajnokság 18. helyére behozott 20-ast dédelgeti. Az elmosott időmérő miatt a rajtpozíciója tehát nem volt túl fényes. Nem arról van szó, hogy rossz versenyt futott, mert egy kissé sablonos – úgy értem, hogy a többi élmenőhöz hasonló – stratégiával, meg pár következetesen végrehajtott előzéssel egy top 5 biztosnak tűnt. A győztes húzás az volt, amikor az imént említett sárga alatti boxkiállásoknál nem cserélt kereket! A 230. körben tehát ugyan az élről várhatta az újrarajtot, ám egyrészt még 37 kör volt hátra, másrészt 32 körrel idősebb talp alá valója volt, mint az üldözői többségének. Denny Hamlin hasonló húzása jó 30 körrel korábban nagyon nem vált be, úgy zuhant, mint kő a kútba. Jamie McMurray a futam elején szintén. De Kenseth nem. Lehet, hogy azért nem, mert egy újabb hosszú sárga következett pár körrel később, és emiatt kevesebb versenytempón megtett kört kellett csak belepumpálni a kopó abroncsokba, de az is lehet, hogy a verseny végére annyira felgumizódott a pálya a futam elejéhez-közepéhez képest, hogy a gumikopás kevésbé volt durva – valószínűleg mindkettő. Mindenesetre vélhetően így is nagyszerű vezetés kellett hozzá, hogy az utolsó harminc körben visszaverje a mezőny legjobb kocsijának a támadásait…

És végül, de nem utolsósorban úgy nézett ki, hogy Jimmie Johnson megint a „dobogón” végez, de aztán csak 6. lett. Meglepődtem, mert a verseny végén úgy tűnt, hogy előle is elment a pálya, ami szerintem elég ritka nála. Már Busch 167. körös manőverétől kezdve nem igazán találta a győztes formulát, de azért amikor ötödikként kezdte meg az utolsó sárga utáni etapot a Kenseth-hez hasonló stratégiát választó Keselowski mögött, akkor nem sokat tettem volna rá, hogy ezúttal még a top 5-be sem fér be. Keselowski is remekül bírta az öreg gumikon, és végül Kyle Busch-t megelőzve harmadik lett. Háromból három top 5-tel pedig második a 48-as mögött a pontversenyben. Végtelen történet… :)