Egy röpke kormánymozdulat balra. Ahogy az előző napon, úgy ismét célba vette az alsó sávot, pedig akárcsak akkor, eleinte ezúttal sem tűnt jó ötletnek. Az évadnyitó nem pontszerző futam, a Sprint Unlimited 15. körében Kevin Harvick bő 24 órán belül már másodszor találta szemben magát egy szépen formálódó tömegbalesettel, amelyek oly tipikusnak számítanak Daytonában. Ezúttal is megúszta.

Döbbenten pause-oltam le a pénteki szabadedzés tömegbalesetéről készült YouTube-videót 0:07-nél. Kevin Harvick ragaszkodott az alsó sávhoz, és egy darabig úgy nézett ki, hogy rosszul választott. A kimerevített pillanatban közvetlenül a piros-fehér 29-es rajtszámú kocsi előtt (szó szerint pont előtte) három másik megpördülő autó állta el az utat. A balesetben hat autó sérült meg – de Kevin Harvické nem volt köztük. Ha innen az ember továbbnyomja a videót, akkor azt láthatja, ahogy szinte szürreális módon mindhárom autó „magától” eltakarodik Harvick elől, aki aztán karcolás nélkül továbbhajt.

Most tekerjünk előre a tegnap estére! Ebben a tömegbalesetben két-három kocsi teljesen összegabalyodva, keresztirányban állva, füstölő gumikkal csúszott előre a daytonai tri-oval 31 fokban döntött kanyarjában, ahogy a lendület vitte őket előre. Nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb elveszítik a tempójukat, és szépen lecsúsznak a pálya alsó részére. Kérdés, hogy mikor. Kevin Harvick ismét ösztönösen balra indult az alsó sáv felé – és megint megcsinálta! Elslisszolt alul, és alig fél másodperccel azután, hogy átzuhant a résen, Jeff Gordon „totálkáros” Chevy-je már zúgott is lefelé a kanyar lejtőjén, pont ott, ahol pillanatokkal korábban még Harvick haladt át.

Szerencsés gyerek ez a Kevin Harvick, jegyeztem meg magamnak két hatalmas ásítás között (ami nem a Gen-6-os kocsi első versenyének, hanem a hajnali 3-as időpontnak szólt). A következő gondolatom az volt, hogy milyen mesébe illő lenne, ha pont ő nyerné meg a versenyt.

Ami azt illeti nem sokkal később kiderült, hogy a dolog nem is esélytelen. Az RCR-es boxcsapat villámgyors boxmunkával az élre katapultálta a 29-est, aki ha már ott volt, jó hosszú időre ki is bérelte magának az éllovas pozíciót. De hát, mint tudjuk, a szűkítős versenyeken mindenki az utolsó (két) körben teríti ki a lapjait, és ez most sem volt másképp. A „vonat” hatodik tagja, Joey Logano az utolsó kör elején levágódott a belső ívre a célegyenesben. A Ford Fusion splittere szikrákat vetett, ahogy túl közel került az aszfalthoz. Vonatozó partnerre lelt Matt Kenseth személyében, aki mögötte jött és egy jó fél körrel korábban indította meg a hajrát. A hátsó egyenesre fordulva mindkettőjüknél ott volt a momentum, de a második helyen autózó Tony Stewart blokkolta őket, Harvick meg blokkolta Stewartot. Ezzel viszont szabad volt a pálya a harmadik Greg Biffle számára, aki meg is indult előre. Harvick ekkor úgy döntött, hogy visszazár felülre, hátha lesz még elég ideje és helye, hogy blokkolja Biffle-t is. Volt. Éppenhogy. Innentől már besétált a célba. Majd a doughnutoknál szétment a motorja. Mondtam, hogy szerencsés gyerek... :)

Ha Tony Stewart nyerte volna meg a versenyt, akkor „Side drafting” lett volna a bejegyzés címe, és nem a két tömegbaleset összehasonlítása, hanem ez a technika lett volna a fókuszban. Tony Stewart kereste a legfeltűnőbben ezeket a pozíciókat – amellett, hogy az övé volt az egyik legjobb autó. Stewart saját szavaival élve a side-drafting az, amit a V-alakban repülő madarak csinálnak. A technikai sportok szaknyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy felhúzódni a másik hátsó kerekéig, oldaláig, ott tempóelőnyt szerezni, majd rámozdulni az előzésre. A fizikája abból adódik, hogy a kocsik nem csak maguk mögött hagynak vákuumot a levegőben a sima vonatozáshoz, hanem – mint a tankhajók a vízzel – az oldalukon is. Ezt használod ki. Meg azt, hogy mivel megzavarod az elől haladó aerodinamikáját (az orról oldalra leváló levegő az egyik oldalon nagyobb ellenállásba ütközik), ezért az instabilabb lesz. Amíg ezt korrigálja, addig is lassul, ami neked jó. Tony Stewart brilliánsan használta ezt a technikát, amikor Kenseth-et támadta az első helyért az első szegmensben, illetve amikor Harvickot próbálta becserkészni a második szegmensben. Nem ért el vele kézzelfogható eredményt, de enélkül talán annyira sem jutott volna előre, mint amennyire végül tette. Kicsit hasonlított Dale Earnhardtra, ahogy a legapróbb aero-előnyt is hajszolta a pályán. Az egésznek szerintem azért volt jelentősége, mert az új kocsikkal nem hogy lökni nem lehet olyan könnyen, mint a régivel, de még rendesen vonatozni sem. Kisebb tempóelőnyt lehet csak elérni szélárnyékban, ami az elől haladó mellé érve el is fogy. Ezt láthattuk párszor. Ezért szerintem idén sokat lehet majd nyerni az ilyen kifinomult taktikákkal, mint a side-drafting. Az egész pack racing képe nagyon hasonlított a klasszikus 2000-es évek eleji futamokéra. Ebből a szempontból az már szinte mellékes, hogy Stewart egy ponton túl messzire ment, és ráhúzott Marcus Ambrose-ra, miközben még nem előzte meg teljesen. A mögötte jövők kisebb megingások korrigálása közben összeértek, Hamlin belecsúszott Jimmie Johnsonba, majd begyűjtöttek még pár kocsit.

Matt Kenseth-nek bíztatóan sikerült a bemutatkozása a Joe Gibbs Racingnél. A verseny elején az övé volt a legjobb kocsi, és elől ment, de aztán visszaesett a boxkiállásnál. Vagy azért, mert a bolyban már nem viselkedett ugyanolyan jól a kocsija, mint elől, vagy azért, mert beállításbeli szempontból „elment” előle a hűvös daytonai estében gyorsan hűlő pálya, a végén már nem volt tényező, bár megpróbált előrejönni Logano szélárnyékában. Úgy látszik nem volt véletlen az a remek kezdés a daytonai teszten januárban.

Most pedig mindenki menjen, és törje kicsit a fejét, hogy meg merje-e tenni Danica Patrick pole-ját a Daytona 500 esti időmérőjére…