Döntött kanyar

Az elmúlt pár napban úgy éreztem magam, mint a versenyzők a Speedweeks-es fotózásokon, interjúkon és promóciós rendezvényeken: munka, egyetem, prezentáció, munkatárgyalás és jó pár adminisztrációs feladat lett kipipálva, így szép magyarosan, mire eljutottam oda, hogy ismét azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Esetemben arról írni, ami igazán érdekel, jóllehet ez magába foglal egy Keselowski-drukkernek igen keserédes G-W-C-t is…

Brad Keselowski egészen a green-white-checkered első körének első kanyarjáig kérlelhetetlenül ügyesen egyensúlyozott az abszolút határon, olyan teljesítménnyel, amilyenből jó néhány akadt a tavalyi bajnoki menetelése közben. A kocsi beállítását ezúttal remekül eltalálták, az egyik legjobb volt egész vasárnap, a bibi, és ami úgyszólván kikényszerítette a konstans határon autózást, az a boxstratégia volt. Paul Wolfe csapatfőnök finoman szólva sem állt a helyzet magaslatán – vagy csak egyszerűen nem volt szerencséje a sárgákkal – de tény, hogy a futam nagy részében kb. az történt, hogy amit Keselowski a pályán visszahozott, azt elvesztették a következő kiállásnál. Szerencsére az utolsó aránylag jól összejött, és csak egy pozíciót veszítve a hatodik helyről kezdte meg az utolsó kb. 30 körös etapot. Igazából az volt a csúcs, amit itt leművelt: csak egy-két tizeddel volt gyorsabb körönként, mint az előtte haladók (részben jobb fuel mileage miatt is), de ezeket könyörtelen következetességgel hozta, és megelőzte Bowyert, Hamlint, és Earnhardtot is a harmadik helyért. Aztán jött a G-W-C és a 2-es nemigen törődött azzal, hogy előtte Carl Edwards hogy kapja el az újrarajtot: Keselowski nem bízott semmit a véletlenre, és gyorsabban reagálva eltolta a 99-est az első kanyarig, hátha ezzel megelőzi a második helyről induló Jimmie Johnsont (már megint ő…). Nem sikerült, a 48-as tartotta a külső ívet, és az utolsó kör elején Keselowski hibázott. Vagy direkt, vagy elfékezés miatt, de az 1-es kanyarban lesodródott az ideális ívről felfelé a pályán, kint tartva a 48-ast. Közben a negyedik Denny Hamlin érkezett briliáns kigyorsítással, és levágódott az apronra, levágva a dogleget. Pont Keselowski előtt ért vissza a pályára. Game over, negyedik hely. Ami keserédes, mert egyfelől a hiba nélkül talán második, másfelől viszont második top 5 az első két versenyen bőven jó, és ez számít igazán.

Ennek a versenynek a menetrendjét amúgy az határozta meg, hogy hány debilül beállított kocsi indult, és ezek egyenes következménye a futam mely szakaszain hozta elő a sárga zászlót. Phoenix egy rövid pálya, mile oval, tehát a fékeket relatíve intenzíven használják, ami az aránylag szűk balkanyarokban nagy terhelést helyez a jobb elsőkre. Debil beállítás alatt azt értem, hogy voltak páran (ld. kiesettek listája, Newman, Patrick, stb.), akik nem találtak elég jó tempót a pályán az edzéseken, ezért amolyan minden mindegy-alapon valószínűleg kompromisszumokat kötöttek. Egy kocsit viszonylag könnyű gyorssá tenni, csak nem mindegy, hogy ez fenntartható-e, vagy sem. Egy olyan beállítás, ami a kocsi dinamikus tömegét nagyon egyenlőtlenül osztja el a négy kerék között, az gyakran fog olyan kimeneteket eredményezni, mint vasárnap. Most a jobb első kapta a nagy terhelést, és aki ezt nem vette figyelembe a beállításoknál, nem kompenzálta, az előbb-utóbb defektet kapott. Abból lettek a balesetek, abból meg a sárgák. Kicsit pech, hogy pl. Ken Schrader (azt hiszem, hol van már megint a lap-by-lap?) nem bírta ki végig, és másfél körrel a rendes versenytáv vége előtt állt bele a falba. Ezért jött a G-W-C, de mindegy…

Amúgy örültem Carl Edwards-nak. Mesébe illő: 70 futam óta nem győzött, ami pontosan ugyanannyi, mint egy korábbi nyeretlenségi sorozata, amit szintén Phoenix-ben tört meg, és amely mindemellett az egyik leghosszabb a kupa történelmében. Nagyon érett már, és jó volt látni a hagyományos backflipjét – bár kicsit aggódtam, amikor majdnem elvesztette az egyensúlyát, miközben felállt a kocsi ajtajára. :)

Az a befutó sem volt semmi, amit Denny Hamlin produkált. Miután beesett Keselowski elé, a kisebb kanyarszög miatt kénytelen volt jobban lassítani, mint a szintén mögötte jövő, de mellette a külső sávban üres pályán autózó Johnson. Fej-fej mellett értek a célegyenesbe, de Hamlin stabilan előrébb volt. Ekkor Johnson alkalmazta a jól ismert piszkos kis trükköt: pici lökés oldalról, amivel elvesz némi lendületet a másiktól. Az az igazság, hogy Hamlin sokkal nagyobb gentleman volt, mint a srácok a fenti videóban, vagy Tom Cruise és ellenfele a Mint a villámban. Nem csinálta ugyanezt preventív csapásként és nem is kente fel jó előre a 48-ast a falra. Helyette korrigálta a lökést, és mire oda jutott, hogy viszonozza a „szívességet”, már késő volt; Johnson a megrongált bal orr miatt füstölő gumival, de behúzta a második helyet.

Hamlin amúgy ettől eltekintve nagyon-nagyon nagyot ment. Motorcsere miatt a mezőny végéről indult, és remek boxstratégiával hámozta át magát a mezőnyön – szerintem a pályán kevesebbet előzött, mint Keselowski, de sokkal jobb döntéseket hozott a kiállásokat illetően. Nem volt annyira jó kocsija, mint Kyle Busch-nak, viszont vele ellentétben türelmesebb volt. Kyle már a 312 körös futam ötvensokadik (kb.) körében megpördült, miközben előzni próbált. Megrongálta a splittert, és ugyanaz lett a sorsa, mint Keselowskinak Daytonában: megemelték a kocsi orrát, hogy ne érjen le az aszfaltra, de ez tönkretette a beállítást. Pedig semmi szüksége nem volt a sietségre: Hamlin eredményéből és tempójából ítélve kb. Busch-é volt a legjobb kocsi, és az „ötvensokadik” körre már a 18. volt; bőven lett volna ideje felérni az élre. De nem, ő ment, mint az eszement… Még mindig nem érett be a feje lágya, pedig meggyőződésem, hogy az egyik legjobb pilóta a mezőnyben puszta vezetői tudásra. De mindig közbejön valami és nem elég következetes. Az meg, mint tudjuk, végzetes valami a kupában.

Végül hadd említsem meg a jó öreg Mark Martint. Az az ember kb. Darrell Waltrip generációja, de míg DW kommentátorkodik, addig Martin még mindig kellően motivált a versenyzéshez – és most megint bizonyította, hogy időnként még mindig képes a fénykorát idéző és a mostani korát meghazudtoló csúcsteljesítményt nyújtani. Daytonában harmadik lett, itt pole-t szerzett, és majd minden edzésen a legjobb volt, de aztán egy szerelői baki a boxban tönkretette a versenyét…

Amennyire csalódást keltett a futam képe Daytonában az előzetes várakozásokhoz képest, szerintem annyival jobb futamot hozott a második verseny. Volt itt minden: sikeres (Hamlin) és nem sikeres (Kyle Busch) „utolsó pár előre fuss”, meglepetés-pole (Martin), rég várt futamgyőzelem (Edwards), célfotó (Johnson és Hamlin), óriási versenyzés (Keselowski), látványos baleset (Patrick), mi kell még… Las Vegas, az kell, jön is a hétvégén. ;)