Döntött kanyar

Southern 500. North Wilkesboro. Rockingham. A régi motoros NASCAR-drukkerek számára, ami nem én vagyok, ezek többet jelentenek egy-egy letűnt eseménynél, vagy ma már nem látogatott helyszínnél. De még én is érzékelem a nevek súlyát. Ahogy sajnos ezekét is: International Speedway Corp. (ISC), Speedway Motorsports Inc. (SMI), Francis Ferko. Jórészt az utóbbi nevek tehetnek róla, hogy az előbbiek eltűntek…

Vágjunk ezúttal is mindjárt a közepébe! Összeállítottam egy táblázatot az utóbbi évek viszonylag nagy horderejű változásokkal járó versenynaptárairól. Kiinduló szezonnak 1996-ot választottam, mert a rákövetkező évben kapott először helyet a naptárban több olyan pálya is, amely az átalakulásokban központi szerepet játszott. De választhattam volna valamelyik ’80-as évek végi naptárt is, ami még a ’90-es évek másfél mérföldes ún. „cookie cutter” (értsd: tökugyanolyan, de amúgy nem) pályaépítési boomja előttre datálható. Nézőpont kérdése a dolog.

Szerintem, ami 1997-ben történt, az is egy jóval korábban megkezdődő folyamat első megnyilvánulása volt. Ha Léda tojásaiig akarunk visszamenni, akkor a történet gyakorlatilag a NASCAR már említett „másik őshazájának” tekinthető charlotte-i pálya megépítésével kezdődött, 1959-ben. Pontosabban azzal, akinek a tulajdonába került. Egy Bruton Smith nevű úriemberről van szó, aki sikeres üzletemberként fejlesztgette Charlotte-ot, majd megvette az új Atlanta Motor Speedway-t is 1990-ben, és megalapította az SMI-t 1994-ben.

Az első füstjelnek szerintem az tekinthető, amikor 1996-ban az SMI elkezdett terjeszkedni, méghozzá tradicionális NASCAR-pályák megvételével, Bristollal és Sonomával. Itt érdemes megjegyezni, hogy az F1-ben pl. milyen problematikusak a bilaterális tárgyalások, amiket Mr. E. az egyes pályatulajokkal lefolytat. A NASCAR-ban ez ma sokkal kisebb gond, és ez a cikk (meg a következő) részben arról szól, hogy ez miért van így. Szóval az SMI megvette Bristolt és Sonomát. Emellett 1997-re megépíttette és szerintem meglehetősen ellenszenves módon betolta a Kupa versenynaptárába Texas-t. Az történt, hogy Smith Loudon tulajdonosával együtt kinézte és megvette North Wilkesboro-t, majd nemes egyszerűséggel betette annak egyik futama helyett Texast. (A másik futamát Loudon kapta.) Így nyírták ki a NASCAR egyik legpatinásabb rövid pályáját… Jellegzetessége, hogy a célegyenese lejt, a hátsó egyenese pedig emelkedik. Ráadásul szintén 1997-ben kapott először helyet a naptárban a Penske csapat pályatulajdonos cégének új helyszíne, Fontana is – úgy nézett ki, hogy úgy feldarabolódik a piac, mint az F1-ben.

Szerencsére magának a NASCAR-nak is volt (és ma is van) egy pályákat tulajdonló cége, az ISC. Az övé volt ekkoriban a NASCAR-pályák közül Daytona, Talladega, Darlington és Watkins Glen. Az elméletem az, hogy az ISC felismerte, hogy az SMI felismerte, hogy mekkora üzleti lehetőségek rejlenek abban, ha a NASCAR-futamokat vendégül látó pályák mögé áll, ezért maga is szervezkedni kezdett. 1997-ben a Penske-vel közösen megvette a szintén új Homestead-et, ami két évvel később máris a versenynaptár része lett. 1999-ben fontos meccset játszott a két szervezet, amit első ránézésre az SMI nyert: felüllicitálta az ISC-t az új Las Vegas-i ringért ($15 millióval, de összesen $215 milliót költve, csak a miheztartás végett), ami 1998-ban rendezett először futamot. Ezzel 6:5 lett volna az állás oda a pályákat és 9:8 a versenyeket tekintve. Az ISC-nek lépnie kellett, és lépett is, az egyetlen lehetséges, és elviselhető megoldást választva: a piacon a második legnagyobb cégként egyesült a harmadik legnagyobbal, a Penske-vel, és így szerzett piacvezető pozíciót – a Penske-vel együtt az övé lett ugyanis a NASCAR-pályák közül Rockingham, Michigan és a már említett Fontana is. A pontot az i-re az Indianapolis tulajával közösen alapított cégük jelentette. 9:6, 14:9 ide.

A fenti esetek fordulópontnak bizonyultak a két cég közti erőviszonyokat illetően. Az ISC előnyre tett szert, amit a Chicagolanden és Kansasben 2001 óta rendezett versenyekkel még egy kicsit növelt is. Az SMI eközben eladta Charlotte névhasználati jogát a Lowe’s-nak tíz évre $35 millióért, és stratégiát váltott: megpróbált a meglévő időpontjai mellé minden pályájára még egy NASCAR-futamot leszervezni. Az, hogy ebből mi sült ki, azt a következő részben mutatom be, egyrészt mert maga az ügy még az eddigieknél is vadabb és bonyolultabb fordulatokat vett, másrészt pedig valószínűleg még az eddigieknél is komolyabb hatással volt a NASCAR közvéleményére. Egy szó, mint száz, kisregényt írnék, ha most folytatnám. :)