„Ott Nyugaton [a formaautókban], ahol te szoktál versenyezni, a kerekek kétszer ilyen szélesek, és a kocsik fele ilyen súlyúak. Ez a kocsi kétszer olyan nehéz, viszont a kereke fele olyan széles, nem szabad gyilkolni, érted?” – mondta csapatfőnöke a tapasztalatlan NASCAR-versenyzőt alakító Tom Cruise-nak a Mint a villám c. filmben. Nagyon-nagyon leegyszerűsítve valóban erről van szó. Akit viszont érdekel, hogy mi rejlik még egy NASCAR-kocsi beállítása mögött azon kívül, amit Hollywood megmutatott, az lapozzon bátran. :)
Ez a bejegyzés eredetileg a versenystratégiával foglalkozott volna, és csak érintőlegesen lett volna szó a kocsibeállításról, de aztán rájöttem, hogy mindkettő bőven van elég nagy téma (hajaj!) ahhoz, hogy külön bejegyzésben írjak róla. A stratégia még a Shootout előtt sorra kerül majd.
Na, fejtsük csak ki egy kicsit jobban, hogy mivel is van dolgunk! Száraz számok helyett először beszéljenek a képek. A Red Bull F1-es csapata egyszer csinált egy NASCAR vs. F1 összehasonlítást, benne pár műszaki paraméterrel, de az nevetségesen részrehajló volt. Ez viszont sokkal kevésbé az, és szerintem informatívabb is - talán mert két amcsi sorozatot elemez. (Köszönet a találatért az IndyCar-blognak.) Lényeg a lényeg, egy Sprint Kupa-autóban egy monstre 5,87 literes, 850 lóerős (szűkítővel kb. 440 lóerős) V8-as dübörög igen agresszív nyomatékgörbével és 2012-től végre elektronikus befecskendezéssel. Ez jól hangzik, viszont valóban egy tankot kell cipelnie: a kocsi csaknem másfél tonnát nyom (1492 kg-ot 2013-tól), ami jórészt a régimódi kézimunkával vasalt, majd teljesen áramvonalasan egybeolvasztott fém borítólemezeknek köszönhető. Aero-szempontból a kocsik a többé-kevésbé (2013-tól többé) az utcai autók kialakításához hasonló karosszériának köszöntően elég kezdetlegesek: van rajtuk egy hátsó spoiler, egy elülső splitter, ezen kívül csak a hűtőrácsok dőlésszöge számít nagyon – a splitterrel most nem lehet játszani, szerintem a spoilerrel sem, a hűtőrácsot nem tudom. Ami a gumikat illeti, azok valójában nem feleakkorák, aránylag jól is tapadnak, egyszerűen csak hatalmas terhelést kapnak a súly és a stabilitást biztosító aerodinamikai leszorítóerő hiánya miatt. Könnyű „gyilkolni” őket. Egy biztos: a kinézetűkön és talán a súlyukon kívül nem sok „utcai” van ezekben a széria- (utcai) autókban. (További technikai jellemzők itt.)
Viszont vezetési élményre még mindig sokkal közelebb állnak az utcai autókhoz, mint a túraautók kivételével talán bármilyen versenyautó. Lomhák és fékezés alatt mozgékonyak. Kezelhetőség szempontjából ugyanúgy jelentkezhet náluk alul- vagy túlkormányzottság. (Amerikában az over- és understeer, vagy push helyett a loose és tight kifejezéseket használják mind a csapatok, mind a riporterek – a neveken kívül kb. ezt a két szót hallja a néző a leggyakrabban.) Ami a további vezetéstechnikai terminológiát illeti, a kanyarbejárat, kanyarközép és kanyarkijárat ugyanazt takarja, a kanyarcsúcspont kifejezést viszont ritkán használják, legalábbis oválpályákon, talán a több ív (low lane-high lane) miatt.
A beállítások ügyében szerintem ez a cikk a legjobb fogódzkodó. Pluszpont, hogy egy igazi csapatfőnökkel készített interjú alapján írták, emiatt számomra hiteles. A besorolásokat és a megjegyzéseket böngészve szerintem az első dolog, ami önkéntelenül is eszébe jut az embernek, az az, hogy mikori a cikk. Nos, a versenyek dátumai alapján 2010-es, azaz elég friss. Sajnos ez sem ír az aerobeállításokról, pedig 2010-ben 100%, hogy még lehetett módosítani a splitter magasságát. A mechanikai leszorítóerőt biztosító beállításokat illetően a szokásos rugó-, lengéscsillapító- és kerékdőlés-beállításokon, valamint a fékméreten és a fékerőegyensúlyon kívül viszont szerepel még itt az átlós stabilizátor és a Panhard-rúd beállítása, valamint az orrballasztok elhelyezése (viszont a keresztstabilizátor nem). Itt érdemes megemlíteni az impound rule-t, ami a szűkítős pályákra érvényes. Ez nagyon hasonló az F1 parc ferméjéhez; időmérő és verseny között komolyan korlátozza a beállítás-módosítások tárházát. Előbbitől eltérően viszont itt nagyobb a jelentősége, mivel itt ugye a háromból két szabadedzést ebben az időintervallumban rendeznek. A szűkítős versenyeken a hátsó rúgó- és lengéscsillapító-beállításokat alapból a NASCAR írja elő.
Érdekes a pályáknak a szükséges beállítások alapján történő csoportosítása is. Alapvetően olyan, mint a pályahossz alapján történő, de vannak eltérések. Ahogy írtam, New Hampshire-t simán rövid pályának veszik, amiket két alcsoportra bontanak: laposan és meredeken döntött kanyaros pályákra. A köztes pályák között pályafelület alapján diverzifikálnak: sima és durva felületű pályák. Ami a superspeedway-eket illeti, mivel Michigan és Fontana kanyarjai aránylag meredeken döntöttek, ráadásul hosszra is aránylag közel esnek a köztes pályákhoz (mindkettő kétmérföldes), ezért őket az előbbi két kategória valamelyikébe sorolják be. Az elég egyértelmű, hogy a szűkítős pályák külön kategóriát alkotnak, így a maradék két superspeedway, az Indy és Pocono (laposan döntött kanyarok és 2,5 mérföldes hossz) alkotja a hatodik csoportot. A road course-ok értelemszerűen tök más beállítást kívánnak, mint bármelyik ovál.
Lassan a tárgyra térve elmondható, hogy a rövid, lapos pályákon a meghatározó tényezők a szűk és emiatt, meg a laposság miatt lassú kanyarok. A lassú kanyarok miatt a felfüggesztés csaknem teljesen puha, prioritás a túlkormányzottság (az alacsony sebességek miatt a gumikopás nem tényező), valamint szintén a lassú kanyarok miatt a fékek itt a legnagyobbak. A rövid, de meredek kanyaros pályákon a döntött kanyarok nagyobb kompromisszumot követelnek: a dőlésszög miatti nagyobb leszorítóerő és tapadás kinyírná a gumikat túl puha felfüggesztés esetén, de a pálya még mindig lassú és huplis, tehát kell a túlkormányzottság. A fékek is kisebbek. A sima köztes pályák talán a legkönnyebbek a beállítások szempontjából: itt a sima aszfalt biztosítja azt nagy tapadást, ami kinyírja a gumikat, ha túl puha a felfüggesztés. Viszont – pont a huplik hiánya miatt nincs is szükség rá. Kicsi fékek, és kicsit kemény felfüggesztés kell. A durva és/vagy huplis köztes pályákon persze már kéne a jó irányíthatóság, úgyhogy ez megint kompromisszumos megoldást kíván. Az Indy-n és Poconóban hasonló a helyzet, mint a rövid, lapos pályákon, tehát alapvetően túlkormányzottság felé érdemes menni, viszont a nagyobb kanyarsebességek miatti nagyobb gumikopásra a csapatok keményebb rugókkal és kisebb kerékdőléssel reagálnak. A szűkítős pályák szintén aránylag könnyű esetek: mini fék és akkora túlkormányzottság, amekkorát még kezelni lehet. A road course-os beállítás ismerős lehet formaautó-rajongóknak: negatív kerékdőlés, nagyságrendekkel puhább felfüggesztés, mint oválon, nagy fékek és elfelejtett átlós stabilizátor.
Végül, de nem utolsósorban egy megjegyzés az újraaszfaltozásokról. Néha elmismásolják a hatását, pedig alapjaiban változtatja meg körülményeket, méghozzá – ahogy az a fentiekből is látszik – olyan irányba, hogy csökkentik a kihívást beállítás és vezetés tekintetében. Emiatt több versenyző (pl. Jeff Gordon, Carl Edwards) felszólalt már ellenük. A linkelt cikk megírása óta Kansas és Michigan az újraaszfaltozás miatt gyakorlatilag átkerült a sima köztes pályák közé beállítás tekintetében, és Daytona is teljesen ugyanazt a beállítást kívánja, mint a Talladega.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dave9004 2013.01.06. 01:06:54
Az ujraaszfaltozással nekem so kbajom nincs.
Chicago, Kansas, Michigan, sztem a kihívás annyiban nem csökkent, hogy végre nem csak belsőíves pályák lettek. Phoenix kivétel és nekem fájó is, mert előtte kedvenc pályám volt. Erre új lett, unalmasabb.
Beton borítású pályák nagyon bejnnek elférne több is (pl Nashville)
Atticvs 2013.01.06. 23:30:28
Atticvs 2013.01.06. 23:46:39
A hűtőrács dőlésszöge viszont igen. Értelemszerűen minél meredekebb, annál több aerodinamikai leszorítóerőt generál a kocsi orrán, és minél laposabb, annál kevesebbet. Persze a leszorítóerőnek ára van: hűtés. Minél meredekebb a rács, annál kevesebb levegő jut át rajta, és annál rosszabb a hűtés.
Ezen kívül még az ún. csomagtartó él hossza állítható - az a tengelytávval párhuzamos él, ami csak a csomagtartó bal szélén található.
2011 előtt a splitter is állítható (és marha ronda) volt, a korlátozás célja az aerodinamika térnyerésének megakadályozása volt. Ugyanilyen céllal hozták vissza 2010-re a fix dőlésszögű és nagyságú spoilert is - előtte 2007 óta szárnyakat használtak, amik állíthatóak voltak.
Ennyi kiegészítés az aeróról.
Atticvs 2013.01.07. 15:41:42
A hatás ugyanaz, csak a mechanizmus más: kisebb nyílás egyenlő nagyobb aerodinamikai leszorítóerő a kocsi elején, de rosszabb hűtés és vice versa.